Byte-sorrend
 

A számítástechnikában, az angol endianness kifejezés (nem lévén rá általánosan használt magyar kifejezés, így talán a byte-sorrend a jó fordítás) jelzi azt a tulajdonságot, ami bizonyos adatok – többnyire kisebb egységek egymást követő sorozata – tárolási és/vagy hálózaton való továbbítási sorrendjét jellemzi. Tipikus esetekben ez a tulajdonság döntő fontosságú az integer értékeknek a számítógép memóriájában byte-onként való tárolása (egy memória címhez relatívan), illetve ezek hálózaton vagy más hordozón való továbbítása esetében. Ha speciálisan byte-okról beszélünk egy számítógép esetében, akkor az endian egyszerűen a byte sorrendre, vagy (ritkábban) a byte sex-re vonatkozik. Az eredeti angol kifejezés az endianness egy utalás arra a háborúra, amely a két szembenálló csoport között zajlik, akik közül az egyik szerint a lágytojás nagyobb végét (big-endian), míg a másik csoport szerint a lágytojás kisebb végét (little-endian) kell feltörni. Erről Swift ír a Gulliver utazásai című könyvében.

Byte-sorrend a számítógépeken

Úgy tűnik, nincs jelentős előnye egyik tárolási módnak sem a másikkal szemben, és mindkettőnek vannak követői a különböző számítógép architektúráknál. Ugyan mondhatjuk, hogy a világ jelenleg inkább "kicsi a végén" elv szerint működik, mivel az Intel x86 alapú processzorok (és azok klónjai), amit a legtöbb személyi számítógép és laptop használ, a "kicsi a végén" – little-endian módszert alkalmazzák. Ezt a gyakran emlegetett "Intel formátum". A hálózatok viszont általában "nagy a végén" tulajdonságú számokat használnak a csomagok címeiben; ez történetileg alakult így, mivel ez a megoldás engedte meg a telefonszámok alapján történő útvonalirányítást (routing-ot). A Motorola processzorok általában a "nagy a végén" – big-endian megoldást használják, míg a ARM processzor rendelkezik azzal a képességgel, hogy átkapcsolható benne a byte-sorrend, hogy nagyobb teljesítményt nyújthasson hálózati eszközökben is.

Általában egy byte tekinthető elemi egységnek vagy legalsóbb szintnek a tárolás szempontjából vagy az adtátviteli protokolok területén. Ezért az egy byte-os adatok sorozata (például ASCII kódolású szöveg, UTF-8-as, az ISO 8859 kódolás valamelyike) általában nem érintett a byte-sorrend okozta problémák szempontjából. Másrészről, a szövegek változó-hosszúságú kódolása, amely a byte-ot használja egységként, mint az UTF-8, már tekinthető úgy, mint amiben "beépített" byte-sorrend problémák is lehetnek, bár csaknem minden általánosan használt kódolási eljárás tervezésekor erre valamilyen szinten figyelmet fordítottak. Bár, a Unicode stringek UTF-16 vagy UTF-32 szerinti kódolása érintett a byte-sorrend szempontjából, mivel minden kód egységet két vagy négy byte képvisel.

Logikai és aritmetikai leírás

Megjegyzés: a következő fejezetben minden szám hexadecimális formában szerepel.

Nagy a végén – Big-endian

Amikor (számos) számítógép 32 bites egész értéket, (ami legyen esetünkben 4A3B2C1D, a 100 címtől kezdve), tárol a memóriájában, ami 1 byte-os elemi tárolókból, 1 byte-onténként növekvő címekkel rendelkezik, akkor a tárolást a következők szerint végzi:

Ebben az esetben, a legjellemzőbb byte – erre általában az ismert angol kifejezést "most significant byte" használják a számítástechnikában (vagy rövidítve MSB, ami esetünkban 4A) – a memóriában az legalacsonyabb címen van tárolva, míg a következő "jellemző byte" ( 3B) a következő címen van tárolva, és így tovább.

A továbbiakban lépjünk tovább az elemi tárolók méreteinek vonatkozásában: tegyük fel, hogy továbbra is 32 bites értéket kell tárolni, de most a tárolás elemi egységének 2 byte-ot tekintsünk, 1 byte-os címnövekedés mellett. Azonos példa mellett maradva (4A3B2C1D értéket a 100-as címtől kezdve), azonos címtartományban, a 100 és a 103 között kell tárolni, ahogyan azt a következő példa mutatja:

A legjellemzőbb elemi adat a példában most 4A3B, amit a 2C1D érték követ a 102-es címen.

A harmadik példa célja: vizsgálni a különbséget, amit az elemi tároló elem és a tárolási lépés hosszának változása okozhat. Ebben a példában is 32-bites egészet kell tárolni a memóriában, 2 byte-os elemi tárolóelem hossz, és 2 byte-os címnövelés esetén:

A legjellemzőbb elemi adat most is 4A3B a példában, amit a 2C1D érték követ, de most a 101 címen.

Azokat az architechtúrákat, amelyek a fenti szabályokat követik, nevezik "nagy a végén" vagy angolul big-endian viselkedési módúnaknak, (a memorizáláshoz: a nagy vég lesz az első helyen) ide tartoznak a Motorola 68000, SPARC, PowerPC (az Intel-re való áttérés előtt az Apple's Macintosh processzora volt), és a System/370.

Más számítógépek a 4A3B2C1D értéket a következő rendben tárolják:

Kicsi a végén – Little-endian

Így, a a kevésbé jellemző ("legkisebb") byte (Az angol least significant byte kifejezés rövdítéséből LSB néven ismert) az első, és ez példánkban 1D.

A legkevésbé jellemző elemi adathoz most a 2C1D érték tartozik a példánkban, ezt követi a 4A3B a 102-es címen.

A legkevésbé jellemző elemi adat még mindig a 2C1D a példánkban, amit a 4A3B érték követ a 101 címen.

A fenti tárolási módot követő architektúrákat nevezik "kicsi a végén" vagy angol kifejezéssel little-endian (mnemonic: "little end in" – the little end goes in first, a kis vég kerül előre) módúaknak, ide tartoznak többek között a MOS Technology 6502, DEC VAX, és legtöbbet emlegetett Intel x86 alapú processzor család tagjai, ideértve az Intel Pentium alapú személyi számítógép és laptop processzorokat is.

Kicsit érthetőbb közelítés szerint, a byte-sorrend nem a vég értékét határozza meg, hanem inkább azt, hogy melyik vég kerül hová.

Kettős byte-sorrend – Bi-endinanness

Egyes architektúrák esetében beállítható vagy egyik, vagy másik byte-sorrend; ide taroznak az ARM, PowerPC (kivéve a PPC970/G5), DEC Alpha, MIPS, PA-RISC és az IA64. A bi-endian, kifejezés a hardverre azt jelenti, hogy megvan a lehetősége a processzornak, hogy a számítások vagy adat továbbítás esetében a két lehetőség közül az egyiket használja (általában létezik erre valahol egy mód beállító bit). A legtöbb architektúra szoftveresen kapcsolható át a kiválasztott byte-sorrend módra/formára (többnyire a gép indításakor); bár léteznek olyan architektúrák amelyeknél a alapértelmezett byte-sorrendet hardveresen állítják be (alaplapon), így szoftveresen nem is lehet átkapcsolni (például a DEC Alpha, amelyik "nagy a végén" módban működik a Cray T3E-ben).

Középső a végén – middle-endianness

Bizonyos architektúrák, amelyeket középső a végén' vagy middle-endian neveznek (vagy néha keveret byte-sorrend vagy mixed-endian), az előzőeknél sokkal bonyolultabb tárolási módot használnak.

Ennek bemutatásához ismét a megszokott példához fordulunk: tegyük fel, hogy a 32 bites értéket most szószervezésű (egy szó 2 byte) egység mellett kell tárolni a memóriában. Ez a memória 2 byte-os elemi egységeket képes kezelni, a címnövekmény pedig 1 byte-os.

vagy egy másik lehetőség:

A fenti példával kapcsolatosan két megjegyzést kell tenni:

• az első példa a "nagy a végén" szerinti lehetséges megoldást mutatja, míg a másik a "kicsi a végén" szerintit.
• A valódi megoldások ennél bonyolultabbak, ui. a byte-ok cseréjére sokkal több lehetőség van.

Az a formátum, amiben a VAX és az ARM processzorok a kétszeres pontosságú lebegőpontos számokat tárolják, kevert byte-sorrendű. A 32-bites szavak "középső a végén" formátumban tárolódnak a PDP-11-ben, ezért használják a pdp-endian kifejezést is, ha erre a formátumra akarnak utalni.

A byte-sorrend bit szintű értelmezése

A byte-sorrend koncepció kevéssé fontos a bitek byte-ban elfoglalt helyét illetően, mivel az architektúrák általában nem támogatják egyes bitek byte-on belüli direkt címzését. A byte-on belüli bitek, bitcsoportok címzése helyett a logikai műveletek adnak jól definiált eredményeket, így mondhatjuk, hogy a bitek szempontjából az architektúrák byte-sorrend függetlenek.

Sajnálatos módon azonban, a byte szintű "byte-sorrend" mégiscsak okozhat problémákat: ha a tárolandó bit sorozat nem pontosan egy byte hosszúságú, akkor az egy byte tárolásával kapcsolatos byte-sorrend megfontolások mégsem hagyhatók figyelmen kívül. Egy tárol byte legszignifikánsabb bitjének az értelmezése elvezet a bit szintű "byte-sorrend" kérdéseihez. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy egyes programnyelvek, például a C megengedi a rekord adatszerkezetben a bitmező használatát. Ebben az esetben már fel kell tételeznünk bit szintű "byte-sorrendet" (szerencsére ez nem architektúra szinten, hanem fordítóprogram szinten jelentkezik, azonban a hordozhatóság szempontjából egyáltalán nem elhanyagolható).

Ha egy file beolvasása a memóriából rekordonként történik, vagy az írása úgy történik, mint egy bitekből álló nagy blokk, akkor felmerül a lehetősége annak, hogy a rekord mezői nem lesznek megfelelő byte sorrendűek. Különböző eljáráshívásokkal megvalósított konverziókkal lehet bizosítani, hogy a rekordok byte szintű "byte-sorrendje" megfelelő legyen. Hasonló meggondolásokat kell tenni, ha a fent említett rekordokat hálózaton keresztül adatcsomagokban továbbítják. Ekkor ugyanis lehetséges, hogy a bitcsoportok határai nem esnek egybe byte határokkal, így a küldött csomagok értelmezése szinte megjósolhatatlan lehet.

Hordozhatósági problémák

A byte-sorrend alapvetően érinti a szoftverek hordozhatóságát. Például, egy bináris formában tárolt adat értelmezése egy megfelelő bitmaszk használatával feltétlenül érintett a byte-sorrend szembontjából, mivel a különböző byte-sorrend szerint tárolt adatok más és más eredményeket adnak, a maszk értékétől függetlenül.

Egy program által, közös formátumba felírt bináris adatok ugyancsak érintettek lehetnek: például ha az adatokat a BMP bitmap formátumban kell felírni, ("elől a kicsi" egészek), és ha az adat tárolása "elől a nagy" megoldású, akkor az adatok sérülhetnek, és nem illeszthetők az adott formátumhoz.

Azoknak a szoftvereknek, amelyeknek információkat kell megosztaniuk különböző eltérő byte-sorrendű hálózati csomópontok között, általában két lehetséges stratégia közül választhatnak. Vagy kiválasztanak egy adott byte-sorrendet és csak azt használják, vagy valamilyen formában közlik, hogy milyen byte-sorrend az adott adat. Az adott byte-sorrend kezelését mindkét esetben a fogadónak kell megoldania. Mindkét közelítési módnak vannak előnyei. Egyfelől csak egyféle byte-sorrendet kell dekódolni, másfelől, a többféle byte-sorrend megengedése lehetővé teszi, hogy az adott architektúra – szoftveres támogatás nélkül – képes kezelni az adatokat (ez hatékonyság növekedesét jelenthet). A legtöbb Internet szabvány az első megközelítést alkalmazza: meghatározza, hogy a "nagy a végén" byte-sorrend a kötelező. Több szállító azt a byte-sorrendet használja, amit az adott platform biztosít, és vannak alkalmazások, mint például az X11, amelyek a második megközelítést alkalmazzák.

Az UTF-16 kódokat írhatjuk akár "nagy a végén" vagy "kicsi a végén" sorrend szerint. Az ábrázolási mód megengedi az un. byte sorrend jelzést (Byte Order Mark – BOM) egy 2 byte-os string, ami jelzi a használt byte-sorrendet. Hasonló 4 byte-os byte sorrend jelzést használ a ritkán alkalmazott UTF-32.

Programozási példa a probléma bemutatására

A következő, C nyelven írt alkalmazás jól mutatja, hogy milyen veszélyeket rejt az eltérő byte-sorrend:

#include <stdio.h>
#include <string.h>

int main(void)
{
  FILE *fp;

  /* Adatstruktura a peldahoz*/
  struct {
    char one[4];
    int  two;
    char three[4];
  } data;

  /* Az adatstruktura adatokkal valo feltoltese */
  strcpy(data.one, "foo");
  data.two = 0x01234567;
  strcpy(data.three, "bar");

  /* Iras a file-ba */
  fp = fopen("output", "wb");
  if (fp != NULL) {
    fwrite(&data, sizeof data, 1, fp);
    fclose(fp);
  }
}

A kódot egy i386 processzort használó gépen fordították le, majd futtatták, utána egy Solaris SPARC64 gépen is lefordították és futtatták, mégis a kinyomtatott eredmények eltérőek (a nyomtatások a hexdump programmal készültek).

i386 $ hexdump -C output 
00000000  66 6f 6f 00 67 45 23 01  62 61 72 00
     |foo.gE#.bar.|
0000000c

sparc64 $ hexdump -C output
00000000  66 6f 6f 00 01 23 45 67  62 61 72 00
     |foo..#Egbar.|
0000000c

Byte-sorrend a kommunikációban

Általában, az un. NUXI probléma (ismert még, mint endian problem) a számítógépek közötti adtátvitel során fellépő, az eltérő byte-sorrendek okozta jelenségekre utal. A példa a "UNIX" string két 16 byte-os egészként való tárolása és hálózati átvitele következtében esetleg előforduló jelenséget mutatja, ugyanis lehetséges, a vevő oldalon a "NUXI" lesz olvasható, ha a két gép byte-sorrendje eltérő. A problémát először – a számítástechnikai legenda szerint – a Unix korai változatának PDP-11-ről (egy "középső a végén" byte-sorrend architektúra) egy IBM Series 1 minicomputerre való portolásakor fedezték fel. Az IBM gép "nagy a végén" byte-sorrendű volt, és a rendszer indítása után a "UNIX" helyett mindenütt a "NUXI" szöveg jelent meg.

Az Internet Protocol definiál egy szabványos "nagy a végén", (big-endian) hálózati byte sorrendet. Ezt a byte-sorrendet kell használni minden csomag fejlécében és több magas szintű protokollban és fájl formátumban, amit IP szerinti kezelésre terveznek.

A Berkeley sockets API definiál egy eljárás halmazt a 16 és 32 bites egészek konverziójára a hálózati küldés és fogadás esetére, a hálózati byte-sorrend biztosítására: a htonl és a htons eljárások a 32 bites ("long") és a 16 bites ("short") értékeket konvertálják a hoszt-hálózat irányba, míg a ntohl és a ntohs eljárások a hálózat-hoszt irányú konverzókat végzik.

Azok a berendezések, amelyek soros kommunikáció megvalósítására szolgálnak, bit szintű "byte-sorrend" érzékenyek: egy byte bitjeit küldhetik akár "nagy a végén" (a legszignifikánsabb bit először), akár "kicsi a végén" (a legkevésbé szignifikáns bit először) rendszer szerint.

Ez a probléma a nagyon alacsony szintű protokolloknál jelentkezik: adatkapcsolati réteg az OSI modellben.

Byte-sorrend a dátum formátumoknál

A byte-sorrend egyszerűen bemutatható a különböző országok által használt dátum formátumokkal.

Az Amerikai Egyesült Államokban használt adatformátum a hónap; nap; év (pl.: "May 24th, 2006″, "5/24/2006″). Ez a középső a végén (middle-endian) sorrendet követi.

A legtöbb Óceániai, Dél-Amerikai és Európai ország (kivéve Svédországot és Magyarországot, ahol az ISO 8601 elterjedt), dátum formátum nap; hónap; év (pl.: "24th May, 2006″, "24/5/2006″, "24/5-2006″, "24.5.06″). Ez például egy kicsi a végén (little-endian) sorrend.

Több ország, többek között Kína és Japán, az ISO 8601 nemzetközi szabvány szerinti sorrendet használja a dátumoknál: év; hónap; nap (Pl.: "2006 May 24.", vagy, a leggyakoribb "2006-05-24″). Ez pedig a nagy a végén (big-endian) sorrend.

Az ISO 8601 elrendezési sémájára azt a javaslatot adja, hogy annak olyannak kell lennie, hogy azokat egy dátumra vonatkozó számítógépes rendezés lexikografikus sorrendbe, vagy szótár sorrendbe rendezze. Ez azt jelenti, hogy a rendezési algoritmus nem kezeli másként egy szövegben előforduló számot, mint magát a szöveg nem numerikus karaktereitet, így a dátumok rendezése időrendi sorrendet kell, hogy adjon. Meg kell jegyezni, hogy ennek működéséhez alapvetően szükséges, hogy az évet négy számjeggyel, a hónapot és a napot két számjeggyel ábrázolják. Ezért az egy számjegyű napokat és hónapokat ki kell egészíteni egy vezető nullával a következők szerint: ‘01′, ‘02′, …, ‘09′.

Byte-sorrend a címzéseknél

A nyugaton használt postai címeket nagyrészt a "kicsi a végén" rendszerben írják, a legkisebb összetevővel kezdik, (a címzett neve), majd következik a ház száma, az utca neve, a város neve, a régió, majd az ország. Néhány ázsiai ország (például Japán) a "kicsi a végén" rendszer helyett a "nagy a végén" rendszert használja: a cím az országgal kezdődik, majd a régió, város, és a végén a címzett neve. Mi a kevert byte-sorrendet használjuk: címzett neve, város, utca, házszám, ország.

Az Internet domain név rendszere és az e-mail címzés "kicsi a végén" rendszerű, követve a nyugati postai címzési rendszert. A UNIX (és más korszerű operációs rendszer) fájlrendszerének elérési útja (pathname) viszont "nagy a végén" rendszerű, a legmagasabb szintű könytárnév van legelöl. Az URL-ek, amelyek a két jelölési módot kombinálják, kevert byte-sorrendűek, egy "kicsi a végén" byte-sorrendű host nevet követ egy "nagy a végén" byte-sorrendű elérési út, például:

protocol://organization.region.country/
department/subdepartment/person

Háttér, érdekességek, etimológia

"Nagy a végén" módon ábrázolt számok könnyen olvashatók, ha programhibákat keresünk (debug). Néhányan azt gondolják, hogy ezek az emberek kevéssé intuitívok, mivel a "legjellemzőbb" byte van a "kisebb" címeken. Mások úgy gondolják, hogy ez kevéssé zavaró, mivel az ábrázolási mód hasonló, mint ahogyan a normál szöveget a számítógépben tárolják, éppen úgy mint egy nem-számítógépes szövegben (lásd később).

A "kicsi a végén" – little-endian formájú számok esetében némi előnyt jelent a számítástechnikában, hogy a memóriában tárolt változó esetében nem kell a szám teljes hosszát elolvasni, illetve kezelni. Például, egy 32 bites változó a memóriában, mint a 00 00 00 4A azonos címről olvasható, mint egy 8 bites szám (4A), vagy 16 bites (00 4A), vagy akár 32 bites (00 00 00 4A) és így tovább, a hossz nem korlátos, és nincsen hatása az olvasott értékre. A "nagy a végén" megoldásra a fentiek már nem igazak; ekkor a legjellemzőbb bájtok függenek a relatív elhelyezéstől. Például a 00 00 00 4A adhat 00 eredményt, ha 8 bitesként olvassuk ugyanarról a címről. Egy "nagy a végén" formájú szám minden esetben "torzulhat", ha címzésnél nem figyelünk a hossz különbségből adódó korrekcióra.

Az, hogy egyes emberek melyik ábrázolási módot kedvelik, az nagyobbrészt azon múlik, melyik ábrázolási módot tanulták meg először, illetve attól, hogy az illető mentális beállítódása milyen. Kifejezetten azoknak az embereknek az esetében, akiknek alacsony szintűek a számítógépes ismeretei, valamint a legtöbb beszélt nyelv – különösen a 100-nál nagyobb számok esetében – a "nagy a végén" módot használják. Magyarul például az mondjuk, hogy "háromszáz-huszonnégy", de nem mondjuk, hogy "négy és húsz és háromszáz". (A magyar példa kicsit erőltetettnek tűnhet, mivel mi amúgy sem teszünk kötőszót számok közé, de az angolban már más a helyzet: "three hundred twenty-four", nem pedig "four-and-twenty and three hundred".). Meg kell azonban jegyezni, ellenpélda fentiekre a német és a holland nyelv, amelyek "kicsi a végén" rendszert használnak a számoknál 21 és 99 között, és kevert "byte-sorrendet" a nagyobb számoknál (például vierundzwanzig/vierentwintig (24, szószerint négy-és-húsz), és hundertvierundzwanzig (124, szószerint száz négy-és-húsz).

A hindu-arab számrendszert használják világszerte, és ebben a legjellemzőbb szám mindig balra van a kevésbé jellemzőnél (a legnagyobb nagyságrend van bal oldalon legelöl). Mivel balról jobbra írunk, ez a rendszer ezért "nagy a végén" módszer szerinti. Ennek számunkra különösebb jelentősége nincsen, azonban van néhány nyelv, ahol a számok olvasási sorrendje ellentétes az írásának sorrendjével, mint például a héber. Ekkor ugyanis meg kell szakítani a szöveg írási irányát (jobbról-balra) és a számokat ellenkező irányban (balról-jobbra) kell írni. A németül vagy hollandul beszélők, ennek ellenére mégsem írják a kisebb számokat jobbról balra.

A "nagy a végén" vagy "kicsi a végén" használata koncepcionális kérdés, valójában egy mindig egy flame war tárgya. Mindét oldal elegendő érvvel rendelkezik a maga igaza mellett, ahogyan a Jonathan Swift szatirikus regényében, ahol Liliput és Blefuscu lakói két táborra szakadtak, attól függően, hogy ki melyik végét töri fel a főtt tojásnak.

Mindazonáltal, a "kicsi a végén" sorrend használatos az úgynevezett "visszafelé szótáraknál", ismertebb néven a kiejtési szótáraknál, mint például a Cantonese jyt jɐm dziŋ duk dzi wɐi (ISBN 962-948-509-5) ami a z "a, ba, da, dza,…" kifejezésekkel kezdődik, és a "…tyt, tsyt, m̩, ŋ̩" szavakkal végződik. Forrás: wikipedia.hu

Taxonómiai sorrend

A taxonómiai sorrend a taxonoknak az evolúciós fejlődésük alapján való sorba rendezése egy adott élőlénycsoporton belül.

A biológusok korábban az egyes taxonok „evolúciós fejlettségét” vagy „evolúciós korát” vették alapul a sorrend meghatározásához, a „kezdetlegesebbnek” vagy „ősibbnek” tartott taxonoktól a „fejlettebb” vagy „fiatalabb” taxonok felé haladva. A legkorszerűbb evolúciós biológia azonban mára már túllépett ezen a leegyszerűsítő felfogáson és a taxonok kapcsolatát ehelyett a jóval összetettebb filogenetikus családfa keretén belül szemléli. A ma követett taxonómiai sorrend e filogenetikus családfa elágazások nélküli sima listává alakított változata, amely tehát nem jelent lineáris leszármazási vonalat (az ősibbtől a fiatalabbig), de a taxonok nevének egymástól való távolságában megmutatkozik az evolúciós távolságuk.

A magyar Wikipédia az élőlényekről szóló szócikkeinek rendszertani listáinál általában ezt a filogenetikus alapú taxonómiai sorrendet követi.

A legkisebb fiú elindul szerencsét próbálni, és elnyeri a királylány kezét. A mesében. A legidősebb nővér a leggonoszabb, és megbűnhődik. Szintén a mesében. Vajon van-e lélektani alapjuk ezeknek a meséknek, és valóban nem létezik testvéri viszony rivalizálás nélkül?

Egyik ismerősöm, a harminchét éves Ádám azt állítja, azért érték sorozatban kudarcok a pályáján, mert a bátyja árnyékában nőtt fel, és a szülei mindig „okos és tehetséges" fivéréhez mérték. Akkor sikerült érvényesülnie és önmagára találnia, amikor külföldre ment „szerencsét próbálni", és megerősödve, emberi és szakmai tapasztalatokkal felvértezve tért haza - évekkel később. Azóta már nem akar rivalizálni a bátyjával, önálló egzisztenciát alakított ki, és elkötelezetten jótékonykodik (az egzisztenciálisan sokkal sikeresebb fivérével ellentétben).

- A testvérrivalizálás valójában egyvalamiről szól: a szülői erőforrásokért való harcról - magyarázza Szendi Gábor pszichológus, aki a témáról részletesen ír A nő felemelkedése és tündöklése című könyvében. - A szülő jelent a gyerek számára mindent: védelmet, az élelmet, tehát az életet. Az állatkölykök között szinte vérre menő harc folyik a mamáért és a papáért, például az afrikai fekete sas elsőszülött fiókája rögtön a születése napján halálra csípi fiatalabb testvéreit, és a kismalacok azért születnek szemfoggal, hogy megszerezhessék anyjuk legtöbb tejet adó bimbóját. Érdekes, hogy az állatvilágban a szülők igenis tudatában vannak a kölykeik között folyó harcnak, azonban nem szólnak bele, hiszen az az érdekük, hogy csak erős és életképes utódokat neveljenek fel. Az ember sok millió éves fejlődése során szinte ugyanilyen kíméletlen harc folyt a gyerekek között, a túlélés érdekében.

Az öcs nyitottabb, kedvesebb, mint a fivére

A korábban említett Ádám elismeri: nála négy évvel idősebb bátyja nagyon tehetséges, matematikából és fizikából például mindig átlagon felül teljesített az iskolában. Ádám viszont nem jeleskedett ezekből a tárgyakból, és ezt a különbséget sokáig a szemére hányták a szülei. Ő nem is akarta túlszárnyalni a bátyját, sőt, a gimnázium harmadik évében direkt ellógta ezeket az órákat (és végül pótvizsgára kényszerült...). A sportban viszont mindig ő volt a jobb, sportágában a junior válogatottságig vitte.

- A másodikként vagy sokadikként érkezett gyerek általában kész helyzettel találja szembe magát, ezért nem tehet mást, mint hogy olyan tulajdonságokat alakít ki, amelyek alkalmasak a szülői szeretet és elismerés kiváltására - mondja Szendi Gábor. - Alfred Adler pszichoanalitikus szerint a születési sorrend - főleg a fiúknál - sok mindent meghatároz: úgy véli, hogy a család elsőszülöttje „hataloméhes konzervatív", a középső gyerek(ek) a versengők, a legkisebb pedig kizsákmányolt és lusta. Egy másik kutatás szerint a gyerek személyiségfejlődését egyrészt az szabja meg, hogy mennyi figyelemben, szeretetben és anyagi forrásban részesül. Általában ezekből az elsőszülöttnek jut a legtöbb. A másik lényeges hatás, hogy miként alakul az utódok hatalmi rangsora: lehet, hogy az elsőszülött az izmosabb, de például a kisebb esetleg elmésebb és jobban pörög az agya, a nyelve.

A vizsgálatok szerint az elsőszülöttek - pontosan a több szülői odafigyelés miatt - elkötelezettebbek szüleik és a családi értékek iránt, jobban követik a hagyományokat, fokozottan lelkiismeretesek, és sokszor az iskolai eredményeik is jobbak, mint fiatalabb testvéreiké. A később születettek - a kisebb szülői befektetések miatt - viszont általában kevésbé elkötelezettek a családi hagyományok iránt, és nyitottabbak az újdonságokra. Mivel elnyomottabb helyzetben élik gyerekkorukat, érzékenyekké válnak az igazságtalanságra, elnyomásra. Erő helyett kedvességgel, diplomatikus együttműködéssel érik el céljukat.

Hogyan ne kivételezzünk az egyik gyerekkel?

- Megelőzheti-e a szülő, hogy a fiúgyerekei rivalizáljanak, vagy a versengés még napjainkban is hasznos, és hagyniuk kell?

- Az evolúciós késztetéseket nem jó álszent módon elfojtani, viszont lehet megfelelő mederbe terelni - feleli szakértőnk. - A destruktív rivalizálás olyan családokra jellemző, ahol a szülők ezt maguk is szítják, például a szeretetüket, figyelmüket a gyerekek nem alanyi jogon kapják, hanem a szülők zsarolásra használják. Gyakori az is, hogy az egyik gyerekkel szemben valamiért ellenszenv alakul ki, és a kedvenccel kivételezni kezdenek. A kivételezés oka lehet, hogy valamelyik gyermek kedvesebb, bátrabb, okosabb, sikeresebb, szebb, egészségesebb, vagy éppen betegebb, védtelenebb. A rivalizálásban a nemes versengést kell bátorítani, és mindig arra ösztönözni, hogy mindenki abban akarjon jobb lenni, amiben tehetségesebb. Így a rivalizálás a kibontakozást szolgálja.

- Miként, hogyan kellene bánni a kisebb fiúval, hogy ne érezze azt, hogy kisebb a „befektetés", amit a szüleitől kap?

- A születési sorrendhatást nem lehet teljes mértékben kiiktatni, és nem is kell. Ám nagyon fontos, hogy a családban érvényesüljön az igazságosság elve! Viszont az igazságosságból gyakran az is következik, hogy például a nagyobbnak már szabad megtenniük valamit, amit a kisebbnek még nem. Az igazságosság tehát nem feltétlenül jelent minden téren egyenlőséget - ami felnőtt fejjel igazságos, az gyermekszemmel esetleg igazságtalan. Tehát nem lehet teljesen kivédeni a sorrendi hatást.

A fiú családot alapít, a lány a szüleit ápolja...

Szendi Gábor pszichológus

Szendi Gábor szerint a lányok már alkatuk miatt is kevésbé alkalmasak a testvérharcra, ám gyakran a kevesebb szülői figyelem okozza, hogy a fiatalabb lány hamar elmenekül otthonról, és esetleg nagyon korán férjhez megy és családot alapít. Vagy... egészen más történik vele. Mint például Andreával...

Andrea, aki egy Nők Lapja-vita kapcsán keresett meg, „mellékesen" elmesélte, hogy bár a harmincas évei végén jár, nincs olyan stabil párkapcsolata, amelyben elköteleződne. Azt mondja, nincs is rá ideje, hiszen késő estig dolgozik, és idősödő, betegeskedő szüleinek ápolása is rámaradt.

- A bátyámtól nem várhatom el, hogy a munkája és a családja mellett még a szüleinkről is napi szinten gondoskodjon, nem beszélve arról, hogy ő sokkal távolabb lakik tőlük, mint én. Nekem nem olyan nagy áldozat naponta beugrani hozzájuk - magyarázta. Pszichológus szakértőnk azonban nemigen fogadja el ezt a magyarázatot, szerinte a mélyben más ok rejlik, s ez éppenséggel a születési sorrend.

- Az elsőszülöttek, de leginkább az elsőszülött lányok szülőkhöz való kötődése nagyon erős - fejtegeti Szendi Gábor. - A szülők a lánygyerektől várják, hogy idős korukban gondoskodjon róluk. Saját praxisomban is nagyon gyakran látom, hogy a nő nem köteleződik el, mert korosodó szüleiről szinte szülőként gondoskodik, s gyermeknevelés helyett az ő gondozásukban éli ki anyai ösztöneit. Nagyon gyakori, hogy a fiúk megházasodnak, miközben a lánytestvér otthon marad, hogy a szülő(ke)t ápolja.

- Mit tehetne a lány, hogy bűntudat nélkül élhesse a saját életét?

- Idejében fel kellene ismerni, ha a szülők vagy a család a lányra testálta a szülőgondozás hálátlan szerepét, s ennek a működtetője az a - kezdetben jóleső - érzés, hogy „én győztem, végre enyém az apu/anyu". Mivel ez egy életjátszma vagy sorskönyv következménye, fel kell ismerni, és érdemes változtatni rajta. Fel kell ismernie a potenciális „áldozatnak", hogy nem arra született, hogy szülei öreg napjait megédesítse, hanem arra, hogy ő is családot alapítson, és élje az életét.

- Segíthet-e a szülő ilyenkor abban, hogy a lány kialakíthassa a saját életét?

- Segíthetne, de akik ilyen helyzetbe hozzák lányukat, nem szoktak semmit sem tenni azért, hogy a gyerekük saját életet alakíthasson ki. A szülő, ha érett személyiség, meg tud küzdeni az öregkorral, az esetleges magára maradottsággal, és nem varrja a lánya nyakába magát - vélekedik a pszichológus. Forrás: www.nlcafe.hu